2024 februárjában a BSide Hungary zenei oldal oldal átalakult. Ettől kezdve a BSIDE kulturális portálként aktív, ezzel csapatunk nyit a könyvek, a színház, a kiállítások világa felé is.
A Moonlight Whisper lemezen saját kompozíciók mellett bolgár, görög, brazil, afrikai és magyar zenei inspirációk is helyet kapnak. Az anyagot október 24-én a Budapest Jazz Clubban mutatják be élőben. 📅🔊🔥
November 20-án tartja Ken Ludwig Hajszál híján Sherlock Holmes című darabjának hazai ősbemutatóját a Veres 1 Színház. Az Ágoston Péter rendezésében készülő produkció főszerepét Makranczi Zalán alakítja, aki ezzel az előadással debütál a társulatnál. 🔥📅🎭
Országos castingot hirdet az Erkel Színház, a 18–35 év közötti, érettségivel rendelkező énekesek október 20-ig jelentkezhetnek az állandó musical-ensemble bővítésére. 🔥📅🎭
December 5-én, pénteken a Dürer Kertben a helye minden, a fővárosban tartózkodó vérbeli rockernek, hiszen a színpadon egymást váltja a tavaly óta újra aktív Machine Mouse és a Mátyás Attila Band. 🔥📅🥰
Négy évvel a Fragilité után, október 16-án jelenik meg Csemer Boglárka, azaz Boggie ötödik szerzői nagylemeze, az Apoteózis. Az album az énekesnő elmúlt éveinek személyes tapasztalataiból és érzelmi folyamataiból építkezik. A dalok a szerelem, a párkapcsolatok és a kísértés mellett az önelfogadás és a belső béke kérdéseit is körüljárják. 🔥🎧🎵
A megújult Gárdonyi Géza Színház első bemutatója Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényének színpadi adaptációja. Az október 9-től látható, két részből álló előadást Szabó Sebestyén László rendezte, aki a klasszikus történeten keresztül a mai társadalom kérdéseire is reflektál. 🔥🥰🎭
Mun Hjedzsong A tarot-kávézó című írása mások történetének megértésén keresztül vezet el önmagunkhoz. Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent könyv középpontjában Sin Szerjon áll, aki tarotkártyák segítségével próbál eligazodást nyújtani a hozzá fordulóknak. Miközben vendégei életének kérdéseire keresi a válaszokat, lassan a saját hiányosságaival és megoldatlan problémáival is szembesül. 🔥🥰📖
A fúziós jazz összetettsége és a funk lüktetése találkozott a Schweigert Fusion Akvárium Lokálban tartott koncertjén. Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző tíztagú formációja saját instrumentális szerzeményeken keresztül mutatta meg, hogyan fér össze a hangszeres virtuozitás, az improvizáció és a feszes zenekari összjáték. 🔥🔊🎧
Október 29-én a Neoton Família közreműködésével ünnepli 75. születésnapját Végvári Ádám az Erkel Színházban. A NEOTON ÜNNEP – ÁDÁM 75 című koncerten a zenekar slágerei mellett a gitáros korábbi együtteseinek és szólópályájának dalai is elhangzanak, ezúttal hangsúlyosabb rockos megszólalással. 🔊🔥📅
Október 15-én, délelőtt 10 órakor indul az Erkel Színház 2026/27-es évadának második felére szóló jegyértékesítése. Az alkalmat egész napos programsorozattal kötik össze, amelyen a látogatók személyesen is találkozhatnak a színház jelen lévő művészeivel. 📅🎭🔥
BSIDE kulturális portál

www.bside.hu/l/jazz-es-vilagzene-talalkozik-a-horv…
2 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
November 20-án tartja Ken Ludwig Hajszál híján Sherlock Holmes című darabjának hazai ősbemutatóját a Veres 1 Színház. Az Ágoston Péter rendezésében készülő produkció főszerepét Makranczi Zalán alakítja, aki ezzel az előadással debütál a társulatnál. 🔥📅🎭
www.bside.hu/l/makranczi-zalannal-mutatjak-be-ken-…
2 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
Országos castingot hirdet az Erkel Színház, a 18–35 év közötti, érettségivel rendelkező énekesek október 20-ig jelentkezhetnek az állandó musical-ensemble bővítésére. 🔥📅🎭
www.bside.hu/l/uj-tagokat-keres-az-erkel-szinhaz-m…
2 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
December 5-én, pénteken a Dürer Kertben a helye minden, a fővárosban tartózkodó vérbeli rockernek, hiszen a színpadon egymást váltja a tavaly óta újra aktív Machine Mouse és a Mátyás Attila Band. 🔥📅🥰
www.bside.hu/l/a-machine-mouse-es-a-matyas-attila-…
2 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
Négy évvel a Fragilité után, október 16-án jelenik meg Csemer Boglárka, azaz Boggie ötödik szerzői nagylemeze, az Apoteózis. Az album az énekesnő elmúlt éveinek személyes tapasztalataiból és érzelmi folyamataiból építkezik. A dalok a szerelem, a párkapcsolatok és a kísértés mellett az önelfogadás és a belső béke kérdéseit is körüljárják. 🔥🎧🎵
www.bside.hu/l/szemelyes-temakkal-es-uj-zenei-iran…
3 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
A megújult Gárdonyi Géza Színház első bemutatója Henryk Sienkiewicz Quo vadis című regényének színpadi adaptációja. Az október 9-től látható, két részből álló előadást Szabó Sebestyén László rendezte, aki a klasszikus történeten keresztül a mai társadalom kérdéseire is reflektál. 🔥🥰🎭
www.bside.hu/l/bemutatta-a-quo-vadis-cimu-eloadast…
3 days ago | [YT] | 1
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
Mun Hjedzsong A tarot-kávézó című írása mások történetének megértésén keresztül vezet el önmagunkhoz. Az Athenaeum kiadó gondozásában megjelent könyv középpontjában Sin Szerjon áll, aki tarotkártyák segítségével próbál eligazodást nyújtani a hozzá fordulóknak. Miközben vendégei életének kérdéseire keresi a válaszokat, lassan a saját hiányosságaival és megoldatlan problémáival is szembesül. 🔥🥰📖
www.bside.hu/l/ilyen-volt-a-tarot-kavezo/
4 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
A fúziós jazz összetettsége és a funk lüktetése találkozott a Schweigert Fusion Akvárium Lokálban tartott koncertjén. Schweigert Dániel gitáros–zeneszerző tíztagú formációja saját instrumentális szerzeményeken keresztül mutatta meg, hogyan fér össze a hangszeres virtuozitás, az improvizáció és a feszes zenekari összjáték. 🔥🔊🎧
www.bside.hu/l/tiz-zenesz-egy-kozos-hangzas-a-schw…
4 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
Október 29-én a Neoton Família közreműködésével ünnepli 75. születésnapját Végvári Ádám az Erkel Színházban. A NEOTON ÜNNEP – ÁDÁM 75 című koncerten a zenekar slágerei mellett a gitáros korábbi együtteseinek és szólópályájának dalai is elhangzanak, ezúttal hangsúlyosabb rockos megszólalással. 🔊🔥📅
www.bside.hu/l/rockosabb-neoton-slagerekkel-unnepl…
4 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
BSIDE kulturális portál
Október 15-én, délelőtt 10 órakor indul az Erkel Színház 2026/27-es évadának második felére szóló jegyértékesítése. Az alkalmat egész napos programsorozattal kötik össze, amelyen a látogatók személyesen is találkozhatnak a színház jelen lévő művészeivel. 📅🎭🔥
www.bside.hu/l/kozonsegtalalkozoval-es-egesz-napos…
4 days ago | [YT] | 0
View 0 replies
Load more